Bemutakozás

 "Tudása, gondolatainak mélysége, ismereteinek gazdagsága, szellemének kiműveltsége - ez volt benne a lenyűgöző és grandiózus nagyság és mélység és ragyogás..."

                                              Molnár Sándor festőművész visszaemlékezése Hamvas Bélára

 

"Nagyon-nagyon nyugodtan, kedvesen beszélgettünk, meghatódtam, mert akkor volt ez a tiszapalkonyai munkája, zsákokat számolt, raktárnok volt. Nekem az első és az utolsó szavam mindig a morál (ez nem jelenti azt, hogy a hülyéket szeretem), és a morált olyan fenséges dolognak találtam Hamvasnál."

                                                     Szentkuthy Miklós

 

 

 

Dr. Hankiss Ágnes

a Hamvas Intézet igazgatója

 

1. Az Intézet névválasztása

Hamvas Béla nevének felvételét alig túlbecsülhető, hatalmas és igen sokoldalú életműve és jelképes jelentőségű élettörténete egyként indokolja.

 Hamvas Béla a huszadik század kimagasló,magyar gondolkodója, akit humanizmusa, műveltsége engesztelhetetlenül szembeállított minden totalitárius diktatúrával, nácizmussal és kommunizmussal. Élete és életműve későbbi nemzedékek számára is mintául szolgáló szellemi és erkölcsi erővel mutatja fel magyarságának és európaiságának termékeny ötvözetét.

                                             

Munkássága rendkívül sokoldalú. Szépirodalmi, irodalomtörténeti, filozófiai, lélektani, szellemtörténeti munkáiban, értékszemléletében, világmagyarázati víziójában azonban a vizsgálódás tárgya mindig egy és ugyanaz: az egyetemes emberi kultúra.

Hamvas Béla Eperjesen született 1897-ben. Édesapja evangélikus lelkész, tanár és író.

Az első világháborús frontszolgálat közben kétszer megsebesül. Amikor édesapja a szlovák hűségesküt megtagadja, a családot kiutasítják Pozsonyból. Budapestre költöznek.

A Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-német szakos hallgatója.

A harmincas évek végétől újságíró és könyvtáros. Ekkor jelennek meg első művei.

1942-ben orosz frontszolgálatra kap behívót. Később Németországba vezénylik, ahonnan megszökik. Lakását bombatalálat éri. Közben folyamatosan dolgozik. Ekkor készül el korszakos munka, a Scientia Sacra első kötete.

A kommunista kultúrpolitika már az első pillanattól fogva hajszát indít ellene (A Szabad Nép hasábjain, Keszi Imre és Lukács György vezényletével). B-listára kerül, könyvtárosi állásából felfüggesztik. Hasonló szellemiségű, nagy tehetségű kortársa, Márai Sándor az emigrációt választja. Hamvas Béla marad. Földműves-igazolványt vált ki. 1951-től előbb Inotán, majd Tiszapalkonyán segédmunkás és raktáros. Ilyen körülmények között születik meg a hatalmas életműve. „Művemet az árokparton is megcsinálom” – írja ekkoriban.

1957-ben megpróbálja visszaszerezni könyvtárosi állását: sikertelenül.

1964-ben nyugdíjazzák.

1968-ban agyvérzésben meghal.

 

Hamvas Béla

Szentendrén az 1960-as években

Szüleivel az 1920-as éve

Íróasztalánál az 1930-as években  

Tiszapalkonyán az 1950- es években 

Tiszapalkonyán az 1950- es években

Raktárosi állásban
Raktárosi állásban

Szentendrén az 1960-as években 

Hamvas Béla utolsó fényképe

 

2. Értékszemléleti sarokpontok

A fölvilágosultság bűvöletében élő embert a huszadik század történelme megkerülhetetlenül szembesítette azzal, amit Hamvas Béla így összegzett: a szellemet a tudással megújítani nem sikerült. A civilizált ész gőgjével szemben az értelem rangjára csak az tehet szert, mondja Hamvas, aki felismeri, hogy a történelemben élő ember élete valamiféle sújtottságban működik: a történelem ítélet, amelyet a metafizikai hagyományról leszakadt emberiségnek el kell szenvednie.

A korszellem, amely átitatja – hol rejtve, hol nagyon is harsány nyíltsággal –, a korszak emberének lelkületét, mentalitását, társadalmi életének és hétköznapi tevékenységeinek egészét a kor kultúrájában testesül meg. A kultúra fogalma – ha a fogalmat nem szűkítjük le indokolatlanul a műveltség vagy a művészet dolgaira –, a szellemnek, a léleknek és a magatartásnak azt az egységét jelenti, amely egy-egy történelmi korban áthatja a kor emberének lelkületét, átfogja a társadalmi, gazdasági, jogi, politikai, vallási, művészeti és más élettevékenységeket, sőt, bizonyos értelemben megteremti azokat.

A kor szelleme persze sokféle arcot mutat, és ezerféle vetületben fejezi ki önmagát. A kultúra kisebb-nagyobb körei változékony, folyton mozgásban lévő erőteret alkotnak. A korszellem egysége éppen e kisebb-nagyobb körök, tarka rétegződések hatásaiból és ellenhatásaiból, összeadódásaiból és összeütközéseiből bontakozik ki. A szüntelen változások hullámverései rajzolják meg egy-egy történeti korszakban vagy pillanatban a szellemnek, a léleknek és a magatartásnak azt az egységét, mindent átható kihívását, amely átszüremlik a társadalom hajszálerein, és a kor kultúrájában létrehozza nem csupán a vele harmonizálót, hanem – áttételeken, leszakadásokon és antitéziseken keresztül – önmaga tagadásait, változatait, paradoxonait és abszurdjait is. Amit Heisenberg fogalmazott meg az anyagi világ alaptörvényeként, sarokkőnek tekinthető a kultúrakutatásban is: „…a világot többé nem objektumokra, hanem összefüggések különböző csoportjaira osztjuk fel… Egy bizonyos eseménnyel kapcsolatban leginkább az összefüggések jellege fontos számunkra…A világ tehát események bonyolult szövedékeként jelenik meg, ahol eltérő jellegű összefüggések váltják fel, vagy fedik át egymást, illetve kapcsolódnak össze egymással, ennélfogva pedig meghatározzák az egésznek a szerkezetét.”

A kultúrakutatás kollektív tartalmakkal szembesül, abban az értelemben, ahogyan Carl Gustav Jung nevezte kollektív-nak mindazokat a pszichikai tartalmakat, amelyek: „nem egy, hanem sok egyénben találhatók meg egyszerre, tehát egy társadalom, egy nép vagy az emberiség sajátjai…  Mi, emberek ugyan a tulajdon személyes életünket éljük, másfelől mégis nagymértékben vagyunk képviselői, áldozatai és előmozdítói egy olyan kollektív szellemnek, amelynek korát évszázadokban számoljuk.”

A kulturális emlékezet tudatos, „hivatalos”, tanult és olykor rituálisan gyakorolt elemei mellett, a kultúrakutatásban tekintetbe kell vennünk a kollektív tudattalan alkotóelemeit is, amelyekre szükség van a teljes psziché önszabályozásához. „Nem értettük meg”  - teszi hozzá Jung -   ,  hogy a tudattalan felfedezése hatalmas szellemi feladat, amelyet el kell végeznünk, ha meg akarjuk őrizni kultúránkat.”

Ha kultúráról vagy korszellemről beszélünk, minduntalan a lélektan és a történelem közös birodalmában mozgunk. Összefüggéseik értelmezésében kulcsfontosságú Spengler gondolatmenete, aki szerint a látható történelem nem más, mint „formát öltött lelkiség…”

Amit a napló és az önéletrajz jelent az egyes embernek, állapítja meg, ugyanazt jelenti egész kultúrák lelkisége számára a legtágabb értelemben vett történelemkutatás. „Minden egyes kultúrának megvan a maga szisztematikus pszichológiája, éppúgy, ahogy saját stílussal rendelkezik az életismeretről és az élettapasztalatról is… és eképpen tükröződik vissza majd végezetül mindegyik évszázad a saját lélekképében”.

Társadalomlélektan és történettudomány szerves kapcsolatát példázza a kultúrakutatásban a kulturális emlékezet fogalma. A kulturális emlékezet, mint „formát öltött lelkiség”, az emberi közösségek alapvonása. A közösségek olyan „emlékezeti kultúrákat” teremtenek, amelyek maguk is közösségteremtő erővel rendelkeznek. A kulturális emlékezet a közösség önazonosságának alapja, s mint ilyen, jól elkülöníthető attól a hatalmas, a történelmi múltat hordozó ismeret-halmaztól, amelyet általában véve a történettudomány feltár. A közös emlékezet elsivárosodása, elsorvadása, vagy a közösen megélt múlt elfojtása azzal járhat, hogy megroggyannak a közösség összetartó pillérei, meggyengülnek az önkép és az önazonosság támasztékai, ami a közösség jövőképére nézve is romboló hatást gyakorol. Ahogyan Illyés Gyula írta: “A múltat is teremteni kell. Egy korszak attól lesz múlt, hogy megírják… A rosszul elrendezett, rosszul megírt múlt föltámad, visszajár, állandóan zavarja az embert. A megíratlan idő meg egyszerűen el se megy; ködszerűen üli meg a tájat és az elmét.”

A kultúrakutatás – ha korának szellemét kívánja megérteni, és szert tenni nem csupán a lexikális tudás, hanem a teremtő értelem rangjára is –, nem zárhatja be önmagát egyik vagy másik tudományág skatulyájába. Hisz az emberi létezésben és tapasztalatban, a szellem, a lélek, és a magatartás egységében, erőterében sem különülnek el mereven, laboratóriumi sterilitással a személy és a közösség létélményének rituális, racionális, intuitív, metafizikai, szellemtörténeti és más vetületei, személyes és kollektív rétegei. Az a szigorúan anyagelvű megközelítés, amellyel akár az ideologikus materializmus, akár a szigorúan empirikus pozitivizmus próbálta, próbálja megmagyarázni és értelmezni a szellem, a lélek és a viselkedés dolgait, sokszor zátonyra fut, amikor következtetései – eljutván az adatszerű leírás és rögzítés faláig –, nem harmonizálnak többé a létezés tovább már aligha bontható és méricskélhető, inkább megélhető és megérthető természetével.

Milyen szemléletű legyen az a kultúrakutatás, amely tárgyát a maga életteljességében kívánja megragadni és vizsgálni?  Iránytűként szolgálhat számunkra, amit a filozófiával kapcsolatban, Szellem és Egzisztencia című munkájában, elsősorban Carl Jaspers nyomdokain haladva, Hamvas Béla így összegez (legföljebb az az eredeti szövegben imponálóan és prófétikusan kategorikus „nem”-eket helyettesítsük be a magunk szerényebb horizontján egy-egy földhözragadtabb „nem csak”-kal):

  • nem (csak) tudományos szak, hanem az élet szellemi alapvetése
  • nem (csak) tudományos rendszerezés, hanem szellemi életrend
  • nem (csak) tudományos gondolatteremtés, hanem szellemi életteremtés
  • az embert nem (csak) időtlen érvényességében, hanem a jelen történeti  életteljességében érti  meg
  • nem (csak) a gondolati törvényszerűségek alapján végrehajtott redukcióban, hanem közvetlen megnyilatkozásokban tárul fel.

 

 3. A Hamvas Intézet fő kutatási területei

A kommunizmus és a szocializmus bukása gyökeresen megváltoztatta az életkörülményeket. Újfajta kihívásokat és egyben újfajta kényszereket diktált számos életterületen, miközben azzal a perdöntő kérdéssel, hogy a rendszerváltást megélő ember, a szellem és a lélek hogyan volt képes (és hogyan nem…) követni a változást, az elmúlt évtizedben inkább csak kudarcaink és szégyeneink, mintsem ismereteink és stratégiáink szembesíthettek bennünket.

A rendszerváltás embere olyasfajta szabadságba lépett, amely immár nem infantilis kitörési kísérletet vagy szomorú marginalitást kívánt, hanem a demokrácia rendje által megszabott cselekvő merészséget. A szolidaritás eszméjét kellett volna bensővé tennie annak, aki addig főképpen csak dezertálni tanult. Vállalkozásba fogni, versenyezni és kockáztatni annak, akinek korábbi életében a kontraszelekció volt a kályha, és a túlélés a maximum. Elsajátítani a nyilt és demokratikus harcmodort annak, aki addig főképpen a hivatali intrikákban volt otthonos. Bízni a család és a közösség megtartó erejében annak, aki olyan világban nevelkedett, ahol a személyes érdek és a magasabb érdek között jórészben csupán kollektivista frázisok kínáltak hidat. Hinni a tervezhető és alakítható jövőben annak, aki addig  az összekacsintásból értett és a társadalmi távlatokat főként csak a sorok közül olvashatta ki. Polgári életformára rendezkedni be annak, aki a magán-tulajdonhoz fűződő jogok és kötelességek rendjét és rangját főképpen a Dallas főhőséről mintázhatta meg. A fölsorolást bőven folytathatnánk…

Hol tart napjainkban a lelki rendszerváltás? A kérdés jogos, hisz a szellem és a lélek belső változásai sokkal lassabban mennek végbe, mint a társadalmi berendezkedés, az intézményrendszer, a jogrendszer vagy a gazdaság átalakulásai.

A kortárs történettudomány és a szociológia ugyan sok mindent feldolgozott a „látható” történelemből, a szellem és a lélek „láthatatlan története”, a kommunizmus lelki öröksége azonban ma is itt él velünk. A biztos lábakon álló társadalompolitika, nemzetpolitika – hogy előbb-utóbb végleg maga mögött hagyhassa a posztkommunista korszakot –, nem nélkülözheti a kulturális szempontú feldolgozást. Más szóval, hogy képet alkosson azokról a lelki mechanizmusokról, társadalmi beidegződésekről, szemléleti zárványokról, érzelmi deficitekről, amelyek lassítják és akadályozzák, hogy az emberek többsége megtalálja a helyét és önmagát a polgári kultúra világában.

A „lelki rendszerváltás” feltérképezése ma Magyarországon a kultúrakutatás egyik legfontosabb feladata. A Hamvas Intézet küldetésének tekinti e feltérképezést, amelyben, jelenleg elsősorban két fő területre összpontosít:

 

Kultúra és hatalom: a kommunizmus öröksége

A történelemben uralkodó embertípus az álarcot viselő ember, aki elfelejtette az álarcok leleplezésének és átvilágításának a módszerét - mondja Hamvas Béla.

A szocializmus kollektív emlékezetével, az emlékezet kieséseivel, négy évtized kollektív tudattalanjával, a lélek és a cselekvés láthatatlan birodalmának a hatalmával a rendszerváltást követő másfél évtized furcsa története is olykor drámai erővel szembesíthetett bennünket.

Milyen mechanizmusok szabták meg a művészet és a hatalom viszonyát a kádárizmusban? Milyen szerepek, dilemmák, válaszutak és életminták rajzolják meg a letűnt korszak értelmiség-történetét, kultúra és hatalom, értelmiség és politika tarka kapcsolatát, sokrétű viszonyát a szocializmus idején?

A kommunizmus lelki-kulturális örökségének vizsgálata a Hamvas Intézet egyik fő kutatási területe. Ezen belül elsősorban a kommunista állambiztonság tevékenysége, befolyásoló és nyomásgyakorló mechanizmusai, amelyek jelentős mértékben átszőtték a magyar értelmiség történetét, a magyar kultúra és közélet egészét.

Ezt a kutatási területet öleli fel a Hamvas Intézet „Arc és álarc” című könyvsorozata, illetve a Hamvas-füzetek ide tartozó darabjai.

 

 

Szellemtörténet és magyar hagyomány

Az Intézet küldetésének tekinti Hamvas Béla és felesége, Kemény Katalin életművének a bemutatását, emlékük ébrentartását, és amennyiben erre lehetősége nyílik, kéziratban maradt műveik megjelentetését.

A neves klasszika-filológus, Kerényi Károly, amikor a harmincas évek derekán Hamvas Bélával együtt megalakítja a Sziget-kört, így ír a vállalkozás szellemiségéről: „Magyar lényegtudományt kíván, a magyar forma megismerését történelmünkben, életünkben…”

Méltatlanul elfelejtett, évtizedeken keresztül mellőzött vagy agyonhallgatott művek, rejtve maradt értékek fémjelzik azt a magyarságot és európaiságot termékenyen ötvöző szellemtörténeti-eszmetörténeti hagyományt, metafizikai-vallásbölcseleti örökséget, amelynek mind teljesebb rendszerezését, hagyatékainak felkutatását és feltárását a Hamvas Intézet egyik fő feladatának tekinti.

Mivel az ország és a nemzet határai nem esnek egybe, a kultúrakutató munka célkitűzése az is, hogy segítse a teljes szellemi nemzet, vagy legalább is a teljes kárpát-medencei magyar kulturális örökség lappangó vagy háttérbe szorított kulturális értékeinek, műveinek a visszaszervülését a magyarországi közgondolkozásba.

Kiemelt jelentőségű témakörének tekinti a Hamvas Intézet a modern konzervativizmus eszmei gyökereinek és mai építkezési lehetőségeinek az elemzését is.

Ezt a kutatási területet öleli fel a Hamvas Intézet „Sziget” című könyvsorozata, illetve a Hamvas-füzetek ide tartozó darabjai.

 

4. A Hamvas Intézet szervezeti felépítése

A Hamvas Intézet keret-intézet. Modelljének tekinti azokat az angolszász típusú intézeteket, amelyek nem zárják be magukat szigorúan egy-egy tudományág skatulyájába, nem kötik magukat mereven és kizárólagosan egy-egy adott tudományterülethez, hanem azt vallják: szabják meg maguk a vizsgált társadalmi jelenségek vagy a közgondolkodást foglalkoztató témák a maguk életteljességében és életszerűségében, hogy feldolgozásukhoz milyen képzettségű és szemléletű kutatók közös erőfeszítésére, ismeretanyaguk és szellemiségük összehangolására van szükség. Mint a keret-intézetek általában, kevés állandó munkatárssal dolgozunk, a kutatók többségével konkrét feladatokra szerződünk.

 

A Hamvas Intézet állandó munkatársai

 

Dr. Hankiss Ágnes

igazgató

 

pszichológus, író

 

Joóné Ruff Terézia

titkárságvezető

 

közgazdász

 

Molnár Márton

főmunkatárs

 

teológus, kulturális menedzser

 

Taller János

kutató

teológus, kulturális menedzser

 

Mező Gábor

kutató

újságíró

 

Szalacsi Tóth Albert †

a Hamvas Intézet gazdasági igazgatója

2000 - 2006

 

Örülünk, hogy egy-egy kidolgozandó témakörre, konferencia-előadásra, tanulmány vagy kötet elkészítésére munkatársaink között tudhattuk/tudhatjuk többek között a következőket:

 

Bank Barbara, Bencze György †, Bethlenfalvy Géza, Prof. Dr. Bolberitz Pál, Bosnyák Sándor, Stéphan Courtois, Czapp Erzsébet, Darabos Pál †, Drucza Attila, Fázsy Anikó, Fülöp Gábor András, Fráter Olivér, Gáthy Vera, Görföl Tibor, Hernád Imre, Hernádi Gyula †, Hornyák Géza, Kálmán Peregrin OFM, Amy Knight, Kövér László, Dr. Kutrucz Katalin, Krahulcsán Zsolt, Laczik Erika, Molnár Sándor, Jörn Mothes, Müller Rolf, Piotr Naimski, Marius Oprea, Orbán Anita, Orbán Balázs, Orosz Gábor, Dr. Őze Sándor, Páskándiné Sebők Anna, Pozsgay Imre, Wojciech Roszkowszki, Schmidt Mária, Schöpflin György, Vitalij Sentalinszkij, Somorjai Ádám OSB, Soós Mihály, Soós Viktor, Alex Standish, Szakolczay Lajos, Szelke László, Szőcs Géza, Takács Tibor, Tompa Mária, Vajda Lőrinc, Varga Lujza, Vasváry Viktor, Vásárhelyi Gábor, Zinner Tibor

 

                                                                                                                                                                         

                                                                             

Könyvajánló

Arc és Álarc

A Hamvas Intézet kutatásai és publikációi az elmúlt több mint másfél évtizedben alapvetően két fő területet fogtak át. Az egyik a „Kultúra és hatalom”, amely elsősorban arra keres választ, hogyan működtek a kommunizmusban a nyomásgyakorlás, a befolyásolás és a manipuláció mechanizmusai a társadalom és a hatalom viszonyában. A másik a „Szellemtörténet”, amely annak a magyarságot és európaiságot termékenyen ötvöző szellemtörténeti hagyománynak az újrafelfedezését tűzte ki célul, amelyet olyan szerzők fémjeleznek, akiket évtizedekig agyonhallgattak vagy mellőztek. Megnyitottunk egy új témakört is: a „Biztonságkutatás”-t. A biztonság jelenségvilágát számos vonatkozásban átszövik és meghatározzák kulturális összefüggések. Gondoljunk akár a „stratégiai kultúra” biztonságpolitikai kulcsfogalmára, az egyre égetőbb hírszerzési együttműködés egyik nehézségére, a közös biztonsági kultúra hiányára, a terrorizmus szövevényes lélektani hátterére, a pszichológiai hadviselés „reneszánszára” napjainkban, vagy a biztonság és az adatvédelem szempontjainak az ellentmondásaira.
Arc és Álarc

Magyarország 1956–1959

„Egyetlen külföldit se tájékoztattak arról sem, hogy Nagy Imre visszatért a száműzetésből, arról nem is beszélve, hogy perbe fogták és kivégezték. A hír sötét árnyékot vetett a külföldi elvtársakra. A maguk burzsoá vagygyarmati országaiban oly gyakran vezettek felháborodott tüntetéseket, igazságot követelve, magasabb béreket, a nők jogait, dicsőségesen és félelem nélkül, önfeledten rohamozták meg a kormányzati épületeket, gyújtottak fel buszokat és újságkiadókat. Itt azonban, egy fejlettebb kommunista államban már fel is akasztották és eltemették őket anélkül, hogy ennek az ostromtól sebzett városnak a lakói akár csak megnyikkanhattak volna.”
Online ár:
3 500 Ft
Magyarország 1956–1959

„Hazájának, Nemzetének hű fiaként”

Online ár:
1 750 Ft
„Hazájának, Nemzetének hű fiaként”

Szürkék és farkasok a vörös árnyékában

Elfogyott
Szürkék és farkasok a vörös árnyékában